Például növeljük gyermekünk ÖNBIZALMÁT, főleg ha szuperérzékeny! De hogyan is?

Kövesdi Eszter, pszichológus, coach vendégcikke

A szuperérzékeny gyerekekre, mind felnőttekre kimondottan igaz, hogy kevés az önbizalmuk. De mit is értünk pontosan önbizalom alatt? Jellemzően a legtöbb szuperérzékeny egyszerre maximalista, ugyanakkor nagyon alacsony az önbecsülése. Jellemzően azok választanak számukra szinte lehetetlennek tűnő célokat, akik ezt egyfajta önigazolásként alkalmazzák ahhoz, hogy továbbra is megerősítsék (fenntartsák) alacsony önértékelésüket.

A bölcsődére, óvodára készülve, 2-3 éves korban nagyon fontos, hogy megerősítsük a gyermekeink önbizalmát. Hiszen ez az önállósodásuk első komoly megmérettetése. Hasonló életszakaszok lesznek majd még az iskoláskor kezdete, illetve a serdülőkor. Ez az a három állomás a gyermek életében, mikor a kötödés fellazul és megtalálja saját identitását. Nekünk szülőknek többnek között az autonómiára való törekvés támogatása is egyik feladatunk, melynek egyik eszköze az önbecsülés növelése.

Manapság sokat lehet hallani, hogy ne címkézzük a gyermeket, tehát ne azt mondjuk neki, hogy „okos vagy”, hiszen egy idő után ennek a címkének akar majd megfelelni. Ehelyett inkább magát az erőfeszítést, a tevékenységet dicsérjük. Bölcsődés korban arra érdemes figyelni, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a biztatás és a védelmezés között. Egy szuperérzékeny gyermek esetében, aki átérzi édesanyja minden rezdülését, fontos, hogy első körben a saját bizonytalanságunkat győzzük le, hogy kellően hitelesen tudjuk buzdítani gyermekünket. 

Így a legjobb, ha akkor bátorítjuk a gyermekünket, amikor teljesen biztosak vagyunk benne, hogy valamit tényleg szeretne megtenni és képes is rá, tehát nem fog bántódása esni, esetleg csalódás érni. Ilyen volt például, mikor az ötéves kislányom elhatározta, hogy egyedül fog
bevásárolni. Ehhez első körben megteremtettük a kereteket, azaz megbeszéltük, hogy elkísérem, de kint fogom várni, ahonnan látom majd, tehát kisebb boltokba (zöldséges, pékség, stb.) mehet egyedül. Majd ezt követően kapott pénzt, bevásárlótáskát, megbeszéltük miket fog vásárolni, hogyan illik viselkedni a boltban, hogyan kell köszönni, mit kell csinálni, stb. és elindultunk  bevásárolni. Ő mindent úgy tett, ahogy megbeszéltünk, elkérte a számlát és a visszajárót, mindent bepakolt a táskájába, illedelmesen elköszönt, majd fülig érő mosollyal közölte velem, hogy hihetetlenül büszke magára.

Ami biztosan kudarc lesz, arra ne bátorítsuk. Ha hibázik, se büntessük, kritizáljuk és ne hasonlítgassuk másokhoz. Viszont, amit tudunk, hogy már képes egyedül is megtenni, azt ne csináljuk meg helyette. Például ne kössük be helyette a cipőfűzőjét, ha már ő is meg tudja csinálni vagy összehúzni a kabátját. Ezek apró dolgoknak tűnnek, amikhez néha nagy türelem kell, de hosszú távon megéri.

Ha kíváncsi vagy rá, milyen módszerekkel tudsz még tudatosabban készülni az ovikezdésre, akkor jelentkezz online tanfolyamunkra, mely először 2019. július 29-én indul. A tanfolyam során a gyakorlati tudni valók mellett, többek között azt is megtanulhatod hogyan erősítsd meg önmagad, hogyan győzd le félelmeid és ha esetleg még nem találkoztál volna a szuperérzékenység fogalmával, azt is el fogod tudni dönteni esetetekben mennyire jellemző.

Szeretettel várjuk jelentkezésed!

https://oktatas.kivulbelulboldogsag.hu/products/course/beszoktatas-egyszerubben

 

http://szimplan.hu/2019/07/17/hogyan-keszuljunk-az-ovikezdesre/?fbclid=IwAR3Gc5EhQpccU8XDWFXmSH7yzIbSf22u2ksOUp1ALxELB014PuYyHWDn6ME