Maximalizmus okai

Külső elvárások?

Manapság az állásinterjúkon a legelfogadottabb válassz arra a kérdésre, hogy „mi a gyenge pontod?”, az, hogy „maximalista vagy”. Ez egyfajta elvárás lett a munkaadók részéről és tovább erősíti azt a fajta a hozzáállást, hogy nem elég jónak lenni, mindenben a tökéletes a cél. Így a legtöbben azért teljesítenek teljes erőbedobással, mert félnek a kudarctól és nem pedig azért, mert örömet okoz nekik, ha sikeresek. Tehát nemhogy flow élmény nem jöhet létre ebben az esetben, ahogy Csíkszentmihályi mondaná, még a célhoz vezető út egyetlen percét sem fogod élvezni, hiszen ezt a célt nem te magad találtad ki és pont ezért nem is érzed a magadénak.

Belső elvárások?

De mi a helyzet abban az esetben, amikor ezt a célt magadnak tűzöd ki? Mi az a belső hajtóerő, ami motivál? Miért van az, hogy a legtöbb esetben azt mondod, hogy majd boldog leszel, ha elérted a célom és amikor végre megcsináltad, mégsem érzed azt az előzetesen várt eufória érzést.

Önbizalom vs. önbecsülés?

A válaszhoz először is tegyünk különbséget az önbizalom és az önbecsülés vagy más szóval önelfogadás között. Önbizalomról akkor beszélünk, amikor hiszünk abban, hogy valamit képesek vagyunk megtenni, elérni. Erre szokták mondani, hogy ha rajtunk múlik. Ehhez képest az önbecsülés az, mikor elfogadjuk saját magunkat, olyannak, amilyen, feltételek nélkül és hiszünk saját magunkban, önnön értékeinkben. Ha jobban belegondolunk biztos eszünkbe jut egy vagy két olyan ismerős, aki a munkájában nagyon sikeres, úgymond maximalista, viszont az élet más területén bizonytalan és fontos neki a sok pozitív visszajelzés, azaz a külső megerősítés. Jellemző, hogy valaki minél inkább hajszol egy adott célt, minél görcsösebben ragaszkodik ahhoz, valószínűsíthetően ezzel kompenzál valamit, ami általában az alacsony önbecsülés.

Gyerekkori sémák

És ez a fajta alacsony önbecsülés a különböző generációk közötti neveltetési különbségeken túl onnan is eredhet, hogy a fentiekben említett maximalisták, már gyermekkorukban azt érezhették, hogy az elfogadáshoz, a szeretethez meg kell felelniük, jól kell teljesítenünk. Carl R. Rogers (2000) Valakivé válni című könyvében írja, hogy az őszinte, értékítélet mentes odafordulás, mint a feltétel nélküli elfogadás megnyilvánulása, a gyerekekhez fűződő pozitív kapcsolat kialakulásának alapköve.  Azonban Rogers sem azt mondja, hogy ne legyenek elvárásaink a másik felé, hanem azt, hogy az elfogadás feltétele ne a teljesítmény milyensége legyen. Young szerint ahhoz, hogy sikeres, örömteli életet tudjunk élni, amibe beletartozik az egészséges önbecsülés is, gyerekkorunkban öt alapvető érzelmi igénynek kell kielégülnie. Ez az öt pedig a biztonságos kötődés, az autonómia és a kompetencia érzése, a szükségletek és érzelmek szabad kifejezésének lehetősége, spontaneitás és játékosság, illetve a keretek és az önkontroll iránti szükséglet.

Önbeteljesítő jóslat

Vannak olyan alacsony önbecsülésű emberek, akik azért tűznek ki maguk elé irreális, elérhetetlennek tűnő célokat, mert ezzel is valahol azt a negatív automatikus gondolatot akarják magukban erősíteni, ami alacsony önbecsülésükhöz kapcsolódik és ezáltal a maximalizmusok egyfajta önbeteljesítő jóslattá válik. És könnyen esnek abba a negatív spirálba, aminek a végén a depresszió van. Ha időben felismered ezeket a sémákat, illetve megerősödik az önbizalmad, előbb-utóbb maximalizmusod is mérséklődik vagy akár boldogságod egyik forrásává is válhat.

Amennyiben Te is úgy érzed, hogy alacsony az önbecsülésed vagy akár maximalista vagy és a  fentiekben többé-kevésbé magadra ismertél, akkor keress bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

eszter.kovesdi.coach@gmail.com

+ 36 20 517 1400

https://pszichologuscoach.hu